Pályázati dokumentáció
és projektmenedzsment:
Magyar Kastélyprogram Kft.
Eubility Group Kft.

Folytatódna a várépítés

Sok minden történt Regéc Várában azóta, hogy 1999-ben Regéc Község Önkormányzata megkezdte az egykori Rákóczi sasfészek régészeti feltárását. Az azóta is minden év nyarán folyó ásatások mellett számos állagvédelmi és helyreállító munka folyt már az ősi falakon. Mindezek hol kisebb, hol nagyobb mértékben járultak hozzá a műemlék megmentéséhez, fejlesztéséhez. A település jó együttműködésben a Magyar Nemzeti Vagyonkezelő Zrt.-vel, minden lehetőséget igyekezett megragadni az eltelt tizennyolc év alatt, hogy a méltatlanul elfeledett, egykor oly dicső vár minél inkább megújulhasson. Ennek a törekvésnek köszönhetően az első igazán jelentős helyreállítás 2003-ban történ az északi bástyánál, majd 2006-ban a keleti palotaszárny falain. Nagyságrendekkel komolyabb helyreállítás 2012-ben zajlott a nyugati és keleti várfalakon, illetve az öregtorony megmaradt falain. Ekkor nyújtott be a község pályázatot egy nagy volumenű fejlesztésre, amit siker koronázott, így 2015-ben az eltelt háromszáz év legnagyobb beruházása valósulhatott meg Regéc Várában az Öregtorony teljes újjáépítésével, környezetének értelmezhetővé tételével, a településen Látogatóközpont létrehozásával. Már ekkor megfogalmazódott, hogy folytatni szükséges, hiszen a nagykiterjedésű vár további fejlesztésekre szorul, amit a magyar történelemben egykor betöltött szerepe és az ide látogató nagyszámú vendég kimagaslóan elismerő támogatása egyaránt nyomatékosít.

Jelentős munka során elkészültek az úgynevezett II. ütem tervei, melyek alapján Regéc Község Önkormányzata a közelmúltban ismét benyújtotta pályázatát, ezúttal az Interreg Slovakia-Hungary határon átnyúló pályázati kiírásra. A Castle to Castle elnevezésű pályázatban Regécnek két felvidéki település, Bodrogszerdahely és Nagyida a partnere. Ezen települések a közös pályázatban kastélyaik felújítását és történelmi alapokon nyugvó hasznosítását szeretnék megvalósítani. Regéc alaposan kidolgozott tervezés alapján a vár keleti reneszánsz palotaszárnyának teljes helyreállítását célozta meg, ami sok új élményt, érdekességet és történelmi hitelességet mutatna be minden szintjén, pincétől a padlásig. Az egykori főúri rezidencia mellett a várudvar jelentős része is megújulna, továbbá a várhoz vezető út egyes szakaszai szintén a fejlesztés részei lehetnek. A benyújtott pályázat ezúttal is tartalmaz a község belterületére vonatkozó fejlesztési elképzeléseket, melyek természetesen szorosan kapcsolódnak a várhoz. A nagyszabású projekt előkészítésén számos elkötelezett kiváló szakember dolgozik, akik már bizonyítottak, így biztosított egy sikeres pályázat esetén, hogy Regéc Várában újabb „csoda” születhet.


Ajánlja a cikket ismerősének | Nyomtatható verzió | Cikk tetejére

Az oldalon szereplő információk, képek és publikációk szerzői jogvédelem alatt állnak. | Minimum felbontás: 1024 x 768 | Grafika és kivitelezés: Civertan Grafikai Stúdió