II. Rákóczi Ferenc gyermekkora a Regéci Várban

1675 szeptemberében Rákóczi Erzsébet kistapolcsányi kastélyából a következő vidám levelet írta Sárospatakra: "Bizony nem írhatom meg, mely nagy szívem örömével értettem azon áldott jó s nálam igen kedves hírt"; az egész család nagy örömére "szerencsésen jöjjön körünkbe", "s a Rákóczi-ház szerencsés szaporodására" növekedjék fel a rég várt gyermek. "Vivát, vivát, vivát!" Rákóczi

Erzsébet valószínűleg még nem is sejtette, hogy akire ő jókedvűen köszönt "egy ital borocskát", az a cseperedő kis magzat évtizedek múlva a magyar szabadságharc vezére lesz, korszerű országot építő fejedelem s nevét késői korok is emlegetni fogják egész Európában.

II. Rákóczi Ferenc 1676. március 27-én a borsi kastélyban született. Két nevezetes család hagyományát kapta örökségül: a Rákócziak és a Zrínyiek múltját, sorsa összefonódott Magyarország, Horvátország, Erdély és Lengyelország évszázados történelmével. Borsiból Munkácsra vitték, itt fektethették abba a szép, vörösrézből kivert, monogramokkal és képekkel díszített, selyemmel és strucctollakkal ékesített függő bölcsőbe, amely még ma is megvan Erdélyben, a volt Erdélyi Múzeum raktárában. Eredetileg az elsőszülött Rákóczi fiú, György számára készíttették. Az újszülöttet, a Rákóczi-család utolsó sarját rangjához illő fejedelmi udvartartás, különleges gondoskodás és szeretet vette körül. Pedig az apa halálával millió gond szakadt a családra. A központi kormányzat politikusai császári gyámság alá akarták venni az árvákat, vagyis a kincstár kezébe helyezni a birtokok igazgatását, a várak parancsnokságát, a hatalmas vagyon kezelését és a gyermekek Ferenc és nővére Julianka nevelését. Zrínyi Ilona azonban férje halála után azonnal csecsemő fia gyámjának jelentvén magát, kihirdettette Sáros vármegyében, hogy átveszi a főispáni méltósággal járó teendőket, s mint várainak parancsnoka és birtokainak igazgatója intézkedik. Főember szolgáit, képzett jogászokat indít ott a magyar kancellárhoz, az érsekhez, a császári kormányzat központi hivatalainak vezetőihez. Ajándékot küldött, és tokaji bort hordószámra. 1676. augusztus 12-én végül I. Lipót aláírta a császári okmányt, amely Zrínyi Ilonát a Rákóczi-árvák gyámságának törvényes jogaiban megerősítette, csupán az apa akaratára hivatkozva hangsúlyozta mint király és császár különleges pártfogását. Közben Zrínyi Ilona a bujdosó kurucok ajánlatait folyamatosan visszautasította, pedig tartózkodásáért nagy árat kellett fizetnie: a kurucok felégették falvait, majd körültáborozták és megpróbálták bevenni Munkácsot. Mindebből a csecsemő Ferenc még semmit sem fogott fel. A kisgyermek Rákóczi Ferencet első éveiben nagyanyja, anyja és néhány női cseléd szeretete és gondoskodása vette körül. Dajkája egyszerű parasztasszony volt, Csitári Jánosné Pap Marina. 1706-ban kérte, emlékezzék meg róla, aki "Kegyelmes Fejedelemségét is kisded korában karjaimon, ölemben hordoztam". Vallomásaiban azt írja Rákóczi, hogy nagyanyját, a "szent életű asszonyt" nagyon szerette, ő ötesztendős volt, amikor meghalt, emlékezik rá, de csak mintegy álomra. A család belső cselédeinek különböző tanúvallatási jegyzőkönyvekben megőrzött szavai szerint a Rákóczi-ház legifjabb sarja először nagyanyjától hallhatta, hogy ő fejedelem, s országot, fejedelemséget kell majd megnyernie. Rákóczi szerint viszont csak öt éves korában, tanárai kezdték kifejleszteni benne a rangjához illó szokásokat, és ekkor szorítják rá az imádkozásra is. Pedig Diósfalvy András, elhalt apja titkára már 1677-ben írott levelében "ifjabbik fejedelem őnagyságának" nevezi. Különben a családi levelekben "Ferkó", "Ferkő", "Ferus", az udvariak feljegyzéseiben "kis úr", "úrfi őnagysága", "úrficska". Miközben Ferkó szépen cseperedett, édesanyja egyre nagyobb problémákkal találta szemben magát. Az egységes Habsburg birodalom kiépítésének része volt, hogy az ellátatlan, a rossz állapotban lévő, a védelem szempontjából kevéssé jelentős várakat a lerombolandó erősségek listájára vették fel. Az is bizonyos, hogy császár elé tárta, a magyar véghelyeket és várakat az elégedetlenség tűzfészkének tekintették Bécsben, és nem is indokolatlanul. Csakhogy a várakat lerombolhatták, de nem szabhattak gátat a tönkretett erősségekből szélnek eresztett katonák növekvő elkeseredésének. Határtalanul megszaporodik az abszolutista kormányzat hatalmával szembeforduló bujdosók száma. A Rákócziak kedves tartózkodási helyét, az ősi Regéc várát is fenyegeti a lerombolás veszélye. Zrínyi Ilona aggódva tudakozódik, vajon Regécet is felvették-e az "elhányandó várak" közé, s csak akkor nyugszik meg, mikor értesül: Regéc egyelőre megmenekült a pusztulástól. Zrínyi Ilona gondosan ügyelt gyermekei egészségére. Ferenc kisgyermekkori betegségeiről csak hiányos forrásaink vannak. A sok szóbeszédből két dolog az, ami közel járhat a valósághoz. Megtörténhetett, hogy a még két évet sem élt kisfiú a télidei költözködés közben megfázott, s beteg lett. Ez a betegség azonban nem lehetett súlyos. A regéci vár konyhai költségeiben nyoma sincs tartós betegségre való feljegyzésnek. Míg ott voltak, a gyerekek étkezésére Zrínyi Ilona valóban nagy gondot viselhetett. "Kegyelmes asszonyunk őnagysága parancsolatjából a böjti napok alatt vettem az úrfi és az kisasszony őnagyságok számára fél bornyút" - rótta fel szorgalmasan a sáfár kiadásokat. - "Vettem az úrficska és az kisasszony őnagyságok számára egy bárányt." A kétéves kisfiú erős, fejlett gyerek lehetett. Áprilisban átmennek Patakra, s Zaáry András szerencsi tiszttartó lovat idomít neki. "Én most taníttatom az én uramnak egy lovat, nem nagyobb kecskénél, grádicsokat is már jár - elküldöm."

Gróf Thököly Imre látogatására 1680 februárjában került sor, mikor fegyverszünetet kötött a Habsburg császárral: február 19-én Makovica várában Zrínyi Ilona ebéden látta vendégül a kurucok nagy hírű vezérét. Az ebéden ott voltak gyermekei is: a nyolcesztendős Julianka és Ferenc, aki még nem töltötte be negyedik évét. Ebből az időből ránk maradt egy festmény róla. Ismeretlen mester örökítette meg. A képen kis piros kucsmájának prémes szegélye alól derűs tekintettel néz a világba egy négyesztendős kisfiú. Ruhája csaknem dísztelen, de szép veretű aranyforgója azt hirdeti, hogy viselője gazdag család nagy méltóságra szánt gyermeke. Thököly első látogatása nem hagyott nyomot emlékezetében, de évtizedek múlva megértéssel emlékezik vissza anyja érzelmeire: "Nagy lelkeken is csakúgy erőt vesz a szerelem hatalma, mint a közönségeseken." Zrínyi Ilona és Thököly Imre házasságához azonban mindenekelőtt politikai érdekek vezettek. 1680 nyarán meghalt Báthori Zsófia, és Munkácson különös dolgok történtek. Az öreg fejedelemasszony bizalmasai végrendeleteire hivatkoztak, sőt császári katonai segítséggel fenyegetőztek, és megkísérelték átvenni a hatalmat Munkács várában. Zrínyi Ilona országos fórumokon tiltakozott, kérő leveleket írt, és megvesztegető ajándékokat küldött jóakaróihoz a császári udvarba. Sikerült pillanatok alatt országos, kínos botrány hírét keltenie, és vizsgálatot indíttatnia. Kiderült, hogy a végrendeletek hamisak. Gyorsan elsimították tehát az ügyet, és Zrínyi Ilona elnyerte a császár védelmi levelét, afelől viszont nem maradt benne semmi kétség, hogy a két hatalom: Bécs és a felkelők között egyensúlyozni nincs tovább lehetősége. Úgy döntött, hogy Thököly mellett a helye. Ragaszkodott azonban hozzá, hogy a császár adja házasságához pecsétes jóváhagyását, mert féltette gyermekei javait. Hónapokig húzódnak a tárgyalások, majd 1682 májusában Thököly Budáról, ahol a pasával tárgyalt, elindult Munkács felé. Leleszen jövendőbeli sógora, Zrínyi János fogadta, mellette a legfiatalabb Rákóczi: leendő mostohafia, a hatesztendős "Ferkó". A menyegzőt 1682. június 15-én nagy fénnyel ülték meg, Rákóczi

Vallomásai lapjain az ünnepi lakomáról emlékezett meg. Két nappal később megérkezett Lipót császár engedélye is. 1681-1682 gyermeki életében nagy változás ideje. Amint betöltötte ötödik esztendejét, édesanyja kivette a női szolgálók kényeztető kezéből, s férfiakból állított számára egész kis udvartartást. Komornyik, inas gondoskodott ezentúl róla; tudós férfiak ismertették meg az írás-olvasás mesterségével s a vallás törvényeivel. Környezetének új tagjai közé tartozott: Kőrösy György komornyik, Szabolcs megyei egyszerű birtokos nemes, nagy kereskedő, százszázalékos kamatra ad kölcsönt. A rábízott Rákóczi úrfit odaadó gondoskodással, mély felelősségtudattal szolgálta, s mindvégig a Rákóczi-család egyik legmegbízhatóbb híve maradt. Ábécéskönyve még most is őrzi a betűvetés első próbálkozásait. A könyvet Kassán a jezsuiták nyomdája bocsátotta ki császári és kamarai támogatással. Kultúrhistóriai dokumentuma a korabeli jezsuita kézben lévő oktatáspolitikának: "Ábécés könyvecske a keresztény Római Catholica hitnek némely fundamentumos kérdéseivel…az ártatlan kisdedek istenes felnevelésére." Zrínyi Ilona azonban nem jezsuita páterre, hanem ferences barátra bízta fiát. Első tanítója Bárkányi János, a művelt, a családi diplomácia szolgálatát is ellátó szerzetes. A könyv bejegyzése szerint fejedelmi tanítványát "méltóságos és nagyságos növendék"-nek, a fejedelmi nagy Rákóczi famíliának méltóságos csemetéjé"-nek, "Rákóczi Ferkó"-nak nevezte. A tanulás fegyelmét nehezen szokta meg. Jóindulatú, kedves gyermek volt, de mégis sokszor kapott büntetést, mert jobban kedvelte a fegyvereket, a hadijátékokat, mint a leckék egyhangú felmondását. Könnyű felfogása, gyors gondolkodása lehetett, mert már a következő évben, anyjának Thökölyvel kötött házassága után latin tanulásra fogják. Nagy képzettségű nevelője, Badinyi János attól kezdve, hogy rábízták a fejedelmi gyermeket, azok között az emberek között van, akik hosszú éveken át Rákóczi Ferenc közvetlen környezetéhez tartoztak. Más változást is hozott életében a vonzalom, az elszakíthatatlan kötelék Zrínyi Ilona és Thököly Imre között. Rákóczi Vallomásaiban különös esetet jegyezett fel, közvetlenül a házasság előtt történt. S ennek éppen Thökölyvel kapcsolatban tulajdonítanak nagy jelentőséget. Munkács várában egyik este anyja, miután lefektette gyermekeit, maga is nyugovóra tért. Az első álomból a szolgáló éles sikoltása riasztotta fel őket. Zrínyi Ilona azt gondolta, hogy tűz ütött ki, karjába kapta Juliankát, és kirohant a szobából. A sikoltás és zavar odaszólította a szolgálatot teljesítő cselédeket. Nagy volt az elszörnyülködésük, mikor egy hatalmas kígyót láttak az ágy felé csúszni. A szolgáló, aki a szobában őrködött, elbeszélte, hogy nem sokkal úrnője lefekvése után az asztal alól kúszott elő a veszedelmes hüllő, belédermedt a rémület, s csak akkor tört ki belőle a sikoltás, mikor látta, hogy a lomha mozgású hüllő úrnője ágyába csúszik. Az ilyen eset sok szóbeszédre adott alkalmat. Az elbeszélők a kígyóban, s akik ezt Rákóczinak elbeszélték, azok a kígyóban Thököly titkos jelképét vélték felfedezni. Zrínyi Ilona Thököly Imrével kígyót fogadott ágyába - suttogták -, aki az árvák életére tör. Babonás szóbeszéd volt, mely könnyen népszerűvé vált a Rákóczi-család belső emberei s az udvari szolgálók körében.

1682 nyarán Thököly bevette Kassát, a királyi Magyarország északkeleti felének központját, s az ország jelentős területe hatalmába került. 1683 januárjában Zrínyi Ilona Kassán van gyermekeivel. Fia most lát először országgyűlést. Rákóczi itt találkozik néhány későbbi hívével. Benyomásokat kap indulatokról, zűrzavarról, és itt hallhat a kényszerhelyzetből előnyt kicsikaró politikáról is. 1683 nyarán Thököly első sorban politikai megfontolásból vitte magával mostohafiát. A Rákóczi névnek varázsa volt a felvidéki nemesség, végvári katonaság és jobbágyág körében. Ismerte a török, és számolt vele a bécsi udvar. Thököly tekintélyét, politikai súlyát növelte, hogy a nagy Rákócziak unokája táborában van. A gyermek Rákóczi Ferenccel az oldalán nagyobb támogatásra számíthatott a lakosság körében is, mert őrizték a Rákóczi fejedelmek hírét és tudatában voltak a család gazdagságának.

1683 nyári hónapjai minden viszontagságukkal együtt végül is jó hatással voltak a gyermek fejlődésére. A nehézségek és fáradalmak edzették testét, acélozták akaratát; önuralomra, türelemre, kemény ellenállásra nevelték. Személyes tapasztalatokat szerzett a tábori élet nélkülözéseiről; eddig nem igen volt túl a Rákóczi-birtokok határain, most megismerte egész Felső-Magyarországot. Látóköre bővült. Megtanulja Thököly audienciás sátrában azt a fejedelmi viselkedést, amit később a neuhausi jezsuita kollégiumban annyira megcsodálnak majd benne. Látja hogyan kell parancsolni, jelentéseket fogadni. Hamarosan rákényszerül majd, hogy a munkácsi őrség elé álljon, haditetteket dicsérjen és utasításokat adjon. Megfigyelhette a hódoló nemeseket és főurakat. Itt találkozott először szemtől szembe a dunántúli főurakkal, az alsó-magyarországi vármegyék nemeseivel, és ott volt körülötte a másik Magyarország is: végvári vitézek, paraszti és köznemesi származék kapitányok, hadnagyok. A Vág és a Duna melléki falvak népe élelmet hord a táborokba, jobbágyok szállítják az ostromszereket és ássák a sáncokat. A legmélyebb benyomás évtizedek múltán is elevenen él emlékezetében: "Borzadva emlékezem vissza, amint a törökök és tatárok a keresztény népeket kifosztották, és rabságba hurcolták." A másik kitörülhetetlen élmény a majdnem végzetes vereség: 1683. szeptember 12-én éjjel a Bécs alól menekülő török és tatár lovasság végiggázolt Thököly cseklészi táborán. Senki nem tudta, hogy aznap megérkezett Bécs alá a felmentő sereg, és Sobieski János lengyel király leverte Kara Musztafa haderejét. Rákóczi álmából riadt fel, a lezuhanó sátorrúd majd agyonverte - Kőrösy György kapta karjaiba és vitte ki az összeomló sátorból. A következő év téli táborozásán különösen sokat szenvedett a kemény hideg miatt, de ezzel azután egy időre be is fejeződött számára a hadiélet. A sok viszontagság és fáradság nem viselte meg. Egy ismeretlen mester ecsetje alól kikerült olajfestmény életnagyságú képe maradt ránk ebből az időből. A dús hímzésű magyar ruhás fiú korához képest szép növésű és erős. Könnyedén támaszkodik az asztalra, mellette az asztalon fejedelmi buzogány és címeres süveg jelzi a rá váró méltóságot. A vele egykorú herceg fiúk és főúri sarjak festményein még játékaik, karika, ostor, gyerek fegyver látható, és barátaik, , kutya, madár vagy kedvenc lovuk. A nyolcéves Rákóczi magányos, tekintete nyílt, arca eleven és elgondolkozó. A képen egykorú felirat fejedelmi származásáról és koráról. 1684. március 27-re vagyis nyolcadik születésnapjára készült festmény - minden bizonnyal családi politikai tervek jegyében is. A gyermek Rákóczi már önálló udvarral jár; 1684 őszén a sárospataki udvarbíró a "a kis úrfi őnagysága" megérkezéséről ír, és "őnagysága konyhájára és asztalára" külön elszámolást vezet. 1684 néhány hónapjában megint a szorgalmas tanulás időszaka következett. Anyja sokszor elkísérte férjét, s Ferenc Badinyival Regéc várában folytatta tanulmányait. Zrínyi Ilona csak örömét lelhette fiában. "Írhatom nagyságodnak, kegyelmes asszonyom - számol be Csathó András udvarnok 1685. május 12-én, -, hogy kis urunk őnagysága igen nagy s friss egészségben vagyon, és jól is tanul."

De a nyugalmas tanulásra már csak néhány hete van. Nyáron mintha forgószél kapná fel, s játszana vele, hova, merre dobja. Eddig is a családi és az országos politika szabta meg élete ritmusát. Most azonban fenekestől felfordult a világ egész Magyarországon.

Tavasszal, amikor ő a regéczi vár csendes tanulószobájában ő a latin grammatikát forgatja, az Alsó-Vág és a Duna menti területeken hatalmas császári haderők vonulnak fel, s egymást érik a lőszert, élelmet és ostromszerszámokat szállító hajók a Dunán: Érsekújvár ostromát készítik elő. Tudják ezt jól Regécben is, hogyne tudnák, hiszen Thököly egész télen nyeregben ült és a csikorgó hidegben csapataival Érsekújvár török utánpótlását biztosította. Bizonyára nem kis aggodalommal találgatták: mi lesz? Felső-Magyarország fejedelmét tavasszal csapás csapás után érte. Iglónál és Miskolc mellett súlyos vereségeket szenvedett, Apafi Mihály erdélyi fejedelem elkoboztatta erdélyi birtokait, és az országgyűlés hűtlenségi pert hirdetett ellene; hívei elmaradoztak mellőle, Tokajból kiadott országos kiáltványa pedig süket fülekre talált. Ki hinne már 1685 tavaszán a török győzelmében? Május végén Ferencet átviszik Sárospatakra. Ismét anyja mellet van. Régen a gyermek Rákóczi sok nyugodt nyarat töltött a Bodrog-parti várban. De hova lett a Rákóczi család biztonságos fészke! Most a vár felbolydult méhkas. Lotharingiai Károly herceg, a császár és szövetségesei csapatainak főparancsnoka júniusban Magyarországra érkezett, és megkezdődött Érsekújvár ostroma. Nagy a tét: Érsekújvár északnyugat-Magyarország legfőbb bástyája, sőt Buda kulcsa. És mintha már nem is volna kétséges, kié lesz. miközben tüzelnek az ágyúk, s egymást érik a véres összecsapások a Vág és Duna mentén, gróf Shultz kapitány mélyen benyomul Thököly fejedelem területére. Keletre tart, körülveszi Ungvár várát, Ónodot, Szendrőt, Eperjest. A kilencéves Rákóczi mennyit érzékel mindebből? Nagy lehetett körülötte a felfordulás. Ékszereket, fegyvereket, értékes holmikat csomagoltak ládákba. társzekerek indultak Regécbe. Zrínyi Ilona úgy véli, ott mindnyájan biztonságban lehetnek. Útra készen felpakolva várnak. Aztán mégsem indulnak. Talán kiderült: Regéc is veszélyben. Zrínyi Ilona Thököly mellett akar maradni, kész táborra szállni. Thököly maga hozta a választ Patakra. Verték az indulót, és az egész háznép felkerekedett. Rákóczi emlékezete szerint bolyongtak, menekültek, mint az üldözöttek. Váraik sorra az ellenség kezére kerültek, seregük fogyott. Elesett Tokaj, Ónod, meghódolt Szerencs, Boldogkő, Kisvárda: október első napjaiban Sárospatakot is körülvették Schultz kapitány csapatai. Egyetlen menedékük maradt: Munkács.

De vajon menedék maradhat-e? Thököly készül tovább, fegyvereseit kettéosztja; Zrínyi Ilona Juliankával Munkácson marad, Ferenc megy vele. Nevelők és szolgák megkapták a parancsot, és felkészítették "kis urukat" az útra. Zrínyi Ilona sír és jajgat. Ferenc örül a lovaglásnak. Tanára, Badinyi vészjósló arccal járkál. Az indulás napján szertartásos búcsú a várkápolnában, és Thököly egyedül száll nyeregbe. Ferenc Munkácson marad.

Rákóczi Vallomásai szerint ő is csak jóval később, egyik bizalmas tanácsosától tudta meg, mire szánták, mitől menekült meg. Thököly úgy döntött, megy segítségért a törökhöz Váradra, és hűsége zálogául kezesként Konstantinápolyba küldi mostohafiát. Anyja keserves szívvel ugyan, de beleegyezett. Badinyi viszont szörnyű szerencsétlenséget sejtett. Ő adott parancsot a káplánnak, tartson a halálra szánt gyermekért engesztelő áldozatot. Valóban végzetes veszedelem fenyegette: október 15-én a váradi pasa Thökölyt lefogatja, és még aznap éjjel hat társával együtt megkötözve küldi le szekéren délre, Jenő Várába. Május 22-e mindig ünnepnap volt a Rákóczi-családban: Zrínyi Ilona neve napja. Nagy fénnyel ünnepelték meg minden esztendőben, s később, a száműzetés szomorú ideje alatt sem múlott el köszöntők nélkül ez a nap. Zrínyi Ilona számára 1686. május 22-e messze kiemelkedett az évek során megszokottá vált névnapi ünnepségek sorából. Díszes palota helyett most a megrongált, összebombázott Munkács várának audenciás szobájában gyűlt össze az ünneplő közönség. Nem hét vármegyéből eszem-iszomra összejött vendégsereg, hanem kemény katonák, elszánt harcosok, bátornők és két gyermeke: Julianka és Ferkó köszöntik Munkács asszonyát. Zrínyi Ilona jegyzi fel az ünnepség után: "Kezdette az én édes fiam,

Rákóczi Ferenc:
Áldott ez mái nap és szerencsés óra!
Áldott boldogsággal teljes Szent Ilona,
Hogy lelkönk által virradott ily jóra.
Szent Ilona által jutánk boldogságra!
De megdobbant szívem, hogy juta eszemben,
Kegyelmes Asszonyonk forogván elménkben,
Kivel múlt napokban valánk nagy ínségben,
És meg is maradtunk, vagyunk kegyelmében.
Ínség bilincsejét kerölő magyarság:
Egy Munkács várában szorult az szabadság.
Kit egy Zrínyi szívő tertott meg asszonyság,
Hol vagy s hálát nem adsz, az egész magyarság?"

A hosszú vers második részéhez Zrínyi Ilona bejegyezte: "Most felet arra az en édes leányom, Rákóczy Julianna, 13 esztendős korában." Majd a hosszú vers után még ír néhány sort. Magának? Az utókornak? "Isten soha ne adgion ainyanak job (!) giermekeket, mint azok meg eddig az ideig voltak, mert soha nem tapastaltam egyebet benek az igaz szeretettnel es engedelmesegnel hozam, semi nemü változasokban. Aban leg inkább gionerketem, egy mashoz igaz atiaffi szeretettel voltanak. Ha touábis hozzám es az en edes uramhoz aban maradnak, vesznek jutalmat my tőlionk, az Istentol aldast, adnak jó peldat az vilag fiainak." Zrínyi Ilona gyermekei engedelmességét és egymás iránti szeretetét dicséri. A vers írója a fiúval azt mondatja el, hogy az anyja különleges személyiség és tetteivel méltán tarthat számot az egész ország hálájára: A köszöntővers Munkács várát a galileai Betulia várához hasonlítja, Zrínyi Ilonát pedig az asszírok támadásával szemben az izraeli várat védő Judithoz. Viszonyát gyermekeihez Munkács asszonyának szokatlanul alkalmazott pelikánszimbólummal fejezi ki: "Két pelikán - fiát szárnyával fedezte, / Szempillantás nem volt, szemeivel nézte." A különböző hasonlatokkal túlzsúfolt vers a korabeli udvarházakban gyakori névnapi köszöntőstrófák kibővített változata, és feltehetőleg Badinyi János, a latin tanár műve. Fél esztendő hősi helytállásról, áttételesen pedig az ország tragikus helyzetéről tudósít. Ami 1685 ősze és 1686 tavasza között Munkács várában történt, arra már egész Európa felfigyelt.

Élelemmel, lőszerrel alaposan ellátták a várat. Hosszú ellenállásra készítették fel. Thököly mintegy kétezer főnyi haderőt hagyott itt több hűséges hívével és kapitányával. Zrínyi Ilona kettős játékot folytatott: számított rá, hogy a császári udvar nem botránkoztatja meg Európát azzal, hogy a kor szokásaiban ismeretlen hadviseléshez kezd; özvegyre és árvákra küld rá királyi hadsereget. A várat körülzáró haderő parancsnokságát gróf Antonio Caraffa tábornokra bízták. Az életrajzírója, Vico szerint is kegyetlen, tapasztalt olasz főtiszt lassan és nem valami nagy harci kedvvel látott hozzá Munkács vívásához. Sőt, eleinte nem készült ostromra. A várat nem tartotta bevehetetlen erősségnek, de tekintettel az esős időre és a lőszerhiányra, egyelőre csak szoros ostromgyűrűbe fogta, hogy elzárja a víztől, a malomtól, a tüzelőtől a várbelieket. Azt gondolta, hogy az éhség, a szomjúság és téli hidegek majd megadásra késztetik a védőket, akiknek csupán asszony a parancsnokuk. A védők azonban új reményekkel néztek az ostrom elé. Még decemberben bejutott a várba egy vitéz, Thököly levelét hozta. Tudatja az országát vesztett felső magyarországi fejedelem, hogy ismét szabad, a szultán barátsága a régi, minden segítséget megad, és sereggel indul Munkács felmentésére. Még nem világos azonban, hogy a szövetséges csapatokkal harcban álló török már képtelen összeszedni az erejét. 1686 elején pedig elkezdődött az ostrom. Az ostrom kezdetén Ferenc még nincs tíz esztendős, minden, ami történik, új, érdekes és nagyszerű.

Vallomásait írva élénken emlékszik a látványra és érzelmeire: "Gyönyörűséges látvány volt csaknem naponta látnom a magas hegyről a csatározásokat s a merész haditetteket." Régi életrendjét azonban anyja szigorúan megkövetelte. Tanárai változatlanul foglalkoztak vele. A gimnázium alsó osztályainak anyagát tanulták, a sárospataki iskola hagyományai szerint hittant, latint, földrajzot, történelmet és matematikát. Már folyékonyan beszélt latinul, de úgy emlékszik rá, keserves kötelességévé vált ez a hadi időben követelt tanulás. Gyakran csak nagy szigorral lehetett a könyvek mellé fogni. A latinórák nyugalmát, a tanulás békés csendjét az ellenség bombáinak robbanása, ágyúgolyóinak süvítése zavarta meg. Március 9-én maga gróf Caprara, Felső-Magyarország főparancsnoka jött kíséretével Munkács vára alá. A császári főparancsnok magas személyének megjelenésére nem omlottak le a munkácsi falak, sőt, feladásra szólító levele sem nyitotta meg a várkaput. A válasz pedig nem szolgált dicsőségére. Gyermekeinek örökségét védi, mert megtámadták - írja Zrínyi Ilona -, holott semmit sem vétettek, sem ő, sem kiskorú gyermekei a császár ellen. Hihetetlen számára, hogy egy védtelen nő és ártatlan gyermekei ellen hadat viseljenek, s ez sem a fővezér, sem a császár hadi dicsőségét nem fogja öregbíteni. Kéri a tábornokot, hogy ne háborgassa, de ha erre nem hajlandó, az ostrom félelme sem képes őt arra indítani, hogy megfeledkezzék arról, amivel gyermekeinek tartozik. Caprara feleletül lövetni kezdte a falakat. Zrínyi Ilona nem ijedt meg. Március 15-én "kitetette a veres lobogókat mindenfelől az várból, úgy a palánkból is, azután egy lövést is tettek minden bástyárul az ágyúkbul." Így adta a tudtára Zrínyi Ilona a császáriaknak, hogy nem alkuszik. Az őrség pedig ugyanezen a napon megesküdött, hogy utolsó csepp véréig védi a várat. A gyermek Rákóczi tízedik születésnapja az ostrom leghevesebb idejére esett. Talán meg is feledkeztek róla - Zrínyi Ilona még májusban is azt írja, hogy fia csak kilenc esztendős. De kaphatott-e fiú nagyobb születésnapi ajándékot? Anyja naponta végigjárta a falakat és a bástyákat, s magával vitte fiát is. Bölcsnek aligha mondható anyai kockázat. Az egyik alkalommal mellettük csapott le az ágyúgolyó, megölte az egyik szolgálattevő leányt. Bizonyára féltek. De nem mutatták. A bátor anya a gyermekeiben sem engedte felébredni a félelmet. A császáriak március utolsó napjaiban a fejedelemasszony lakosztályára irányították a tüzelést. Zrínyi Ilona kénytelen volt gyermekeivel védettebb szobába költözni. A várbeliek egymást tudósították az eseményekről: az alsó vár egyik boltjában egy asszony és egy gyermek életét oltotta ki a bomba; beszakadt az audenciás ház mennyezete, lángba borult a fejedelmi lakosztály tetőzete; a fejedelemasszony fakó paripáját is megölte a bomba. Április 23-án megmértek egy hatalmas, fel nem robbant bombát, 197 font volt a súlya. Az ágyúzástól beszakadt Julianka szobájában a boltozat. Munkács több hónapos sikertelen ostroma a Habsburg kormányzat számára páratlan kudarc, kínos csorba. Folt a törökkel szemben sikeresen harcoló császári hadsereg hírén. Bécsben már sokallották az ostromra fordított költségeket, s a Haditanács Caprarát a főhadsereghez parancsolta. Caprara 1686 tavaszán elvonult, s a vár szemmel tartására Munkács városában csupán kisszámú lovasságot hagyott. Április 28-án reggel a várbeliek örömmel látták, hogy a császári csapatok szégyenszemre hátat fordítottak. Két nap múlva Munkács várának "kisura", II. Rákóczi Ferenc kíséretével kilovagolt a várból a latorcáig, és megkerülte a falakat. Rituális körjárat volt; azt jelentette, hogy megvédtük a várat. Május elsején pedig a vár védőserege kivonult a kapu elé. Sorfala várta a fejedelmi fiút. Díszlövéssel köszöntötték.

A gyermek maga elé hivatta a tiszteket, a kapitányokat és hadnagyokat, s "igaz hűségöket s fáradságokat szépen megköszönte". Ennyit jegyzett fel a korabeli naplóíró az első beszédből, melyet II. Rákóczi Ferenc katonáihoz intézett. a katonai szemlét követő napon a vár alatti réten nagy ünnepi ebéd volt. A vár asszonya "sátorokat vonyatván, az egész kapitányokat, hadnagyokot és egyéb tiszteket is az úrfi őnagysága jelenlétével megvendégelte." Ekkor már egész Európa tele volt a hallatlan esemény hírével: egy nő megvédte Munkács várát a császári haderő ostromával szemben. A lengyel királyi család könnyezett sorsán, XIV. Lajos ékszereket küldött hódolata jeléül a nagyszerű nőnek, aki ugyan puskapornak, fegyvernek inkább örült volna. Közvéleményt formáló erkölcsi tőkévé vált a munkácsi védők helytállása. Olyan időben, amikor már nem utolsósorban Bécs tudatos propagandájára is a magyarokról megvetéssel beszélnek, és Thökölyről, a szultán többszörösen pórul járt pártfogoltjáról gúnyrajzokat röppentenek szét. Munkácsért egész Európa izgul és aggódik, Zrínyi Ilona nemzetközi jelentőségűvé emelte ügyét. Mennyit érzékelhetett Munkács várában az egész európai politikát összesűrítő lázas és kétségbeesett tervekből egy gyermek? Valamit bizonyára. A légkör benyomásait, annak tudatát, hogy Munkács nem a világ vége, hanem a Magyarország ügyeiben jövők-menők, leveleket írók székhelye. Ahol a francia király és a lengyel lengyel király nevét otthonosan emlegetik. Ahol a családi hírek súlyos politikai tartalmat hordoznak. 1686. szeptember 2-án Abdurrahman budai pasa karddal a kezében elesik, és a magyar királyok ősi székhelyéről lezuhan a szultán hatalmát hirdető lófarkas harci jelvény. Munkácson hamarosan megtudják a nagy eseményt; a Thököly Horvátország szélén álló táborából levéllel érkező Branovszky András hozza a hírt: Magyarország szíve, Buda vára felszabadult a török uralom alól. De vajon szabad fejlődés kapujában áll az ország? A munkácsiak egész nyáron kijártak a várból, élelmet hordtak be, szüreteltek, s kapcsolatban voltak a falvakkal, városokkal, főleg az eperjesiekkel. Tudták, mit művelnek a fizetetlen császári zsoldosok, mennyire kipusztította, letarolta az országot a háború. Rongyosak és éheznek a császári zászlók alatt harcoló katonák, közben a hadseregtisztek és hadseregszállítók falvakat, nagybirtokokat kapnak, vagyont gyűjtenek. Az év őszén Erdélybe is bevonultak a császári csapatok. Munkács várában pedig hamarosan válságosra fordult a helyzet. Annak ellenére, hogy Zrínyi Ilona az őrségből 1600 gyalogos és lovas katonát júniusban Thökölyhez küldött, fogytán volt az élelem, a lőszer. A nyár folyamán a védők még tettek néhány portyát, de eleséget már nem tudtak összeszedni. Parasztruhás követek még átjutnak az ostromgyűrűn, de hiába viszik a segélykérő leveleket Thökölyhez s a lengyel királyhoz. Kistapolcsányból pedig Rákóczi Erzsébet levelez, és járatja Bécsben embereit "két kedves öccse dolgában". Mi értelme még tartani a várat? Katonai szempontból semmi. A vár sorsa eldőlt, egy-két hónap vagy fél év, esetleg egy esztendő múlva fel kell, hogy adják. A császár és a magyar főrendek között megállapodás jön létre: annak fejében, hogy az ország új berendezését a magyarok kezébe helyezi a király, elfogadják a titkos tanácsos kívánságát: lemondanak fegyveres ellenállási jogukról, eltörölik az Aranybullának a törvénysértő királlyal szemben fegyveres ellenállásra jogot adó záradékát, és elismerik az alkotmány megváltozását, a Habsburg-dinasztia örökös királyságát. A Habsburg-ház további uralkodásának alapjául szolgáló új törvény tehát törvénytelen úton kapta meg végleges formáját, amelyet azután a császár 1688. január 25-én szentesített. Mire az országgyűlés feloszlik, kész a megállapodás Munkács átadásáról. Ma még nem világos, hogy a Rákóczi-család súlya, Zrínyi Ilona rendkívüli diplomáciai tehetsége vagy az udvarbeli pártfogók, esetleg Rákóczi Erzsébet buzgólkodása révén érték el, hogy Munkács várát nem feltétel nélkül adták fel, hanem a védők számos kikötéssel élhettek. Zrínyi Ilona kiváló diplomáciai készségét dicséri, hogy kikerülte a feltétel nélküli kapitulációt. Lipót császár számára most már csak két lehetőség van: vagy megtartja a feltételeket, s akkor Zrínyi Ilona és gyermekei birtokukkal együtt biztonságban vannak, vagy pedig a jogtiprás szégyenteljes útját választja. Január 17-én a védők a várból a palánkba mentek le, s császári csapatok vonultak a vár falai közé. Másnap már megjelentek a kamara küldöttei, s a következő napok a Rákóczi-javak összeírásával, Thököly ingóságainak elszállításával teltek el s készülődéssel a fáradságos és szomorú útra. Az udvartartás feloszlott. Január 23-án búcsúzott a hosszú évek küzdelmeiben összeszokott s a közös harcok viharaiban megedződött őrség is. Február 10-e táján Zrínyi Ilona két gyermekével hintóba szállt, hogy eleget téve a megállapodásnak, a császári kívánságra Bécsbe menjen. Értékes holmijaikat társzekerek vitték, a fejedelmi fogatot díszes kíséret vette körül. A gyermek Rákóczi Ferenc életének legfogékonyabb időszakában hosszú évekre elszakadt hazájától.

Tizenkettedik születésnapján, március 27-én érkeztek meg Munkácsról hosszú fárasztó út után Bécs városának zárt kapujához. Órákat vártak, mert a császári engedély késett, hogy megnyithassák előttük a városkaput. Mögöttük a hetekig tartó hosszú és veszélyes téli utazás fáradtsága és a búcsúzás emlékei: útjuk a Rákóczi- s Thököly-birtokokon át vezetett. Közben sokan gyűltek össze körülöttük, bámészkodtak, kíváncsian méregették és tolakodó megjegyzésekkel zaklatták őket. Thököly rab feleségének és fejedelmi gyermekeinek jöttét mindenki tudta, s felkapta a sajtó. A bécsi megérkezés első rossz benyomásait nem sietett elfeledtetni a császári előzékenység. A gyermekeket már megérkezésük estéjén elszakították anyjuktól. Szálláshelyükön, az Ágoston-rendiek kolostorában megjelent Kollonich Lipót és magával vitte őket. Ferenc még évtizedek múlva is élénken emlékezik az érsek fölényes magatartására és arra, hogy a keservesen síró és ellenkező Juliankát az Orsolya-apácák kolostorának kapuján betaszigálta. A fiút továbbvitte, s a Rákóczi úgy emlékezik, hogy Kollonich jószágigazgatójának lakásán napokat töltött "sóhaj és panasz közt". Végül közölték vele, hogy el kell hagynia Bécs városát. Hová viszik? - arról semmit sem szóltak. A Névtelen jezsuita tudósítás szerint tiltakozott: "Mi jogon teszik ezt - hiszen nem lázadtam fel a király ellen: ártatlan létemre miért alkalmaznak ellenem erőszakot?" Feljegyezték: mikor Zrínyi Ilona megtudta, hogy elválasztják fiától, halálra sápadt, s hangos sírása az utcára is kihallatszott. Rákóczi Ferenc soha nem felejtette el a könnyeket, "melyek anyám utolsó ölelésekor szememből ömlöttek; utolsót mondok, mert többé nem engedték meg nekem, hogy lássam őt". Nővérével már csak a kolostor ablakrostélyán át beszélhetett. Zokogva búcsúztak egymástól, mert mint Rákóczi írja, nagyon szerették egymást. Másnap reggel hintón kelt útra. Német nevén Neuhausban, Délkelet- Csehország ősi városkájában híres jezsuita iskola működött. Osztrák főnemes csemeték ás cseh politikai elit családok fiai tanultak ebben a császár által különös gonddal támogatott kollégiumban. 1688 tavaszán a tanulók és tanárok körében nagy izgalmat keltett az a hír, hogy új növendék érkezik: a távoli Magyarország fejedelmi sarja, mesés gazdagságú herceg. A várakozás feszültségét csak fokozta a szigorú utasítás: a tanárok és a tanulók gondoskodva, tapintattal és figyelemmel vegyék körül, szerettessék meg vele az új környezetet. Magas rangja ellenére pedig tanároknak, növendékeknek egyaránt csak grófnak szabad szólítaniuk a messziről érkező fiút.

1688. április 3-án, egy szombati napon délben megjött az új tanuló. A fogadtatás díszes és ünnepélyes volt: színielőadást és díszlakomát rendeztek a tiszteletére. A kollégium naplója, a Historia Collegii Novodomensis Societatis Jesu feljegyzése szerint a jezsuita atyák jól ismerték múltját és családját. A tizenkét éves Rákóczit rokonszenvvel fogadták. "Gimnáziumunk kitűnően fegyelmezett és erkölcsös növendékekkel gyarapodott." Zrínyi Ilona fia ugyanis a kijelölt gyám, gróf Kollonich Lipót unokaöccsével, Kollonich Zsigmond úrfival együtt érkezett. Érdekes, hogy a jezsuita iskolanapló ismertetve az új növendékek családját éppen a rend nagy támogatójáról Báthori Zsófiáról nem emlékezik meg. Az új növendékék közül kitűnt "Rákóczi Ferenc, Rákóczi György egykori erdélyi fejedelem unokája, Rákóczi Ferenc fia, aki anyjával és nővérével vészelte át a hosszú ostromot, minden reményt elvesztve, hogy nevelőapja, Thököly Imre felszabadíthatja; miután hosszú és állhatatos ostrom után Munkács vára elesett, anyjával és nővérével együtt Bécsbe vitték a császár hatalma alá. Anyját és nővérét a Szent Orsolya rend apácáinak oltalmára bízták…" A fiatal Rákóczi "március 27-én töltötte be tizenkettedik életévét, de olyan nagy és kifejlett termetű, hogy három-négy évvel idősebbnek látszik koránál. Magyarul beszél és latinul csaknem tökéletesen; arca barnáspiros, sötét a haja is, melyet nem rövidre nyírva, hanem hosszú, vállaira omló fürtökben visel. Egész valójában semmi középszerű sincs. Szavai, magatartása, járása mind méltóságteljesek, fejedelemhez méltóak, minden kevélység nélkül; amilyen nemes, olyan emberséges, jóllehet tekintélyét mindig megőrzi." A kollégium növendékei nagy érdeklődéssel vették körül, csodálták szép latin beszédét s pompás öltözékét, "melynek aranyozott ezüstgombjai mindegyikében nemes kövek csillogtak". Megkérdezték tőle, mikor kezdett latinul tanulni. Ilyenformán felelt - jegyzik fel róla -: "mikor anyámat Thököly uram nőül vette, akkor kezdtem el a latint"; kedvesen beszélget, s barátságosan fogadja tanárai és társai figyelmességeit. Mikor azonban a kollégium igazgatója közli vele, hogy itt fojtatja tanulmányait, és ha üzennivalója van anyja számára, bízza Badinyira, mert annak vissza kell mennie, hangos sírásban és jajgatásban tör ki. Megígérték neki, hogy nevelője még néhány hónapig mellette marad! Hiába - válaszol az eiskorni prépost, aki ide kísért -, mert ő viszont szigorú parancsot kapott: Badinyit azonnal vissza kell küldenie. Még el sem búcsúzhatott kedves tanítójától, mert Badinyi már másnap kora hajnalban útra kelt. A névtelen jezsuita tudósítás szerint amikor Ferenc megtudta, hogy míg ő kimerülten aludt, nevelőjének el kellett mennie, keserűen tört ki: "Öljenek meg inkább, ha megérdemlem, inkább veszejtsenek el, mintsem elhagyatva nyomorultul éljek." A magára maradt fiú napokon át sírt. Április 5-én délután rövid kirándulásra vitték, szobatársai és tanárai kíséretében megmutatták neki a város urának, Slawata grófnak érdekes várát. A Névtelen jezsuita tudósítás érdekes jelenetet ír meg: a vár egyik termében a tizenkét éves Rákóczi felfedezte Magyarország térképét. Mikor megtalálta rajta Munkács várát, szeme könnybe lábadt. A páter kérdésére félrefordította arcát és felsóhajtott: "nem lehet olyan gyorsan elfelejteni". A névtelen jezsuita tudósító ezzel a megjegyzéssel kísérte leírását: "Ez a kis hős méltó a részvétre és a szeretetre." Rákóczi Vallomásaiban nem emlékezik meg Munkács térképéről, de a megrázkódtatást, hogy anyjától elszakították és idegen környezetbe vitték, nem felejthette el. "…mi eshetik keserűbben egy fejedelmi házból származó gyermekifjúnak, minthogy hazájából számkivetik, családjától elszakítják, idegen tartományba száműzetik, származásához és rangjához nem illő módon bánnak vele, és egyedül hagyják az övétől egészen idegen szokásokkal élő emberek között, akinek nyelvét sem ismeri." Neuhaus új növendéke a Névtelen jelentés szerint az első napokban megkérdezte: "Miért mondják nekem, hogy gróf úr, hiszen én herceg vagyok, és nekem grófok szolgáltak?" A tanár, akihez a kérdést intézte, nem szólt az érsek parancsáról, csupán annyit válaszolt: nálunk az a szokás járja, hogy amíg fejedelemségüket át nem veszik a hercegek, grófnak szólítják őket. A helyi szokásokra hivatkozva váltott viseletet. Ládába kerültek a magyar ruhák. Német kalap, szűk német szabású ruha lett a mindennapi viselete. Lenyírták hosszú, hullámos haját, a kollégiumi követelményeknek megfelelően. Meggyőzték, hog németül tanuljon, holott ő előbb a cseh nyelv elsajátítására gondolt. Étvágya lassan tért vissza, az ételek íze idegen, a rozskenyér keserű, a bor fanyar. De alig két hét múltán már azt írták róla, hogy úgy viselkedik, mintha régóta közöttük lakna, és a szeminárium ablakából gyakran nézi mosolyogva kertben sétáló társait. Kellett egy hónap, mire rendszeres tanulásba kezdhetett. Tanárait meglepte élénk felfogása, gyors észjárása és szorgalma. Hamarosan a gimnázium egyik kiemelkedő tanulója lett. A gimnázium poétikai osztályát még az év őszén kezdte meg, majd a következő évben, 1689-ben, a retorikai osztályt végezte el. Cicero leveleit, Livius történeti művét, Ovidius, Vergilius, Horatius költeményeit - melyekből később sokat idézett - ekkor ismerte meg. Hazája történelméről keveset tanult. A matematika tanítását a tanterv a kiváló tehetségeknek szánta. Meglehetősen keveset tanultak földrajzból. Rákóczi tanulmányaira visszaemlékezve írja: "Értettem a betűt, de nem ismertem a szellemet." Neuhausba érkezése idején az első könyv, amelyet kezébe adtak, Kempis Tamás Krisztus követése című munkája volt. Majd szinte havonta vásároltak számára különböző kegyességi kiadványokat. Utolsó gimnáziumi évében, az iskola vallásos egyesületének, a Mária kongregációnak elnökévé választották. Tisztségét igyekezett lelkiismeretesen ellátni, de a vallás tanai - saját bevallása szerint - nem táplálták lelkét. Érdeklődési köre másfelé vonzotta. Sokat sakkozott a kollégium öreg és beteg igazgatójával, páter Zimmermann-nal, aki különösen megszerette őt. Szabad idejét pedig a Slawata-várban töltötte. A főúri életforma, a vadászfegyverek, a paripák, a fogatok némileg elhagyott otthonára emlékeztették. A vár ura, Joachim gróf és családja az ifjú Rákóczit nagy szeretettel vette körül. Rákóczi szabadon élhetett a vár minden kényelmével, válogathatott a hátasokban, és kipróbálhatta a vadászfegyvereket. Slawata gróffal sokszor kilovagolt a Nezerka szép völgyébe. Most éli át először a vadászat izgalmát, örömét, ami később, Magyarországon is egyetlen szórakozása, pihentető időtöltése lesz. Zrínyi Ilona - levelének tanúsága szerint - Slawata gróf különös gondoskodásába ajánlotta fiát. Bizonyos, hogy a neuhausi években Rákóczi egyénisége nélkülük talán másként formálódott volna. Igaz, hogy belső intellektuális igényei is a világi élet felé s a racionális tudományokhoz vonzották. Gyakori vendége volt az eiskorni préopstnak, aki őt annakidején Neuhausba kísérte. Ezeknek a látogatásoknak egyike különösen emlékezetes maradt számára. A tudós prépostnak számos műszere, különös eszköze volt, s csaknem minden szobájában felállított egy-egy csillagvizsgáló látcsövet. A fejedelemfiú figyelmét kiváltképp a messzelátók kötötték le, és különös erővel vonzották a természet titkai. Az egyik ilyen látcsövet nagy lelkesedéssel vizsgálta meg, s feltételezve a házigazda engedelmét, minden lelkiismeret-furdalás nélkül magával vitte. Évek múlva úgy emlékezik erre vissza, mint elítélendő és bűnös cselekedetre, pedig ez csupán a gyermek természetes tudásvágyának és ösztönös kíváncsiságának következménye volt. A jezsuiták asztalosmunkát és esztergályozást is tanítottak gimnáziumuk növendékeinek. Tantervük szerves részét alkották az iskolai színjátszások. A fejedelemfiú érkezését színjátékkal köszöntötték, feltehetőleg a Rediviva Hungaria, Az újjáéledt Magyarország cíművel, amelyet abban az évben a királyi Magyarországon még háromszor adták elő. Sikert aratott a Királyi trón támaszai a Szeretet és a Félelem című darab is, feltehető, hogy ebben a fejedelemfiú is szerepelt. Milyen szálak fűzték családjához az ifjú Rákóczi Ferencet? Eltartásának minden költségét feljegyezték. A posta magas összegéből következtethetünk, hogy csaknem havonta írhatott levelet anyjának és nővérének. A leveleket nem ismerjük. Gyakoriságukat a postaköltségek bizonyítják. Egyetlen levele maradt fenn ebből az időből. Krumlovból írja a levelet, ahol 1690-ben a nyári vakáció első heteit töltötte, a jezsuiták ugyanis növendékeikkel nyaranta más és más jezsuita rendházakat látogattak végig. A fiatal Rákóczi évődő hangon szól nővéréhez, az időközben szép, tizennyolc esztendős leánnyá serdült Juliankához, akinek kezéért abban az időben Bécs számos ifja versengett: "Csudálkozom és csudálkozásomat elhagyni nem tudom, micsoda az oka, hogy kegyelmed két rendbeloi leveleimre választ nem ad; talán haragud nekem kegyelmed, hogy Commerci uramat hattam kegyelmed általköszöntni? De kérem megírja, micsoda az oka? Ha kegyelmednek az menyegzőre való myakravaló gyöngyökre szüksége vagyon, kérem, megírja, mert ez napokban sok gyöngyöket itthon osztogattam, kegyelmednek is [ha] szükségesek lesznek, el fogok küldeni. De kérem, ne haragudjon; és ha ez után fog haragudni, kérni fogok Commerci úrt, hogy kegyelmedet kérje:ne haragudjon kegyelmed!" A levél rendkívül érdekes. Fordulataiban még őrzi a magyar családi levelezési szokásokat. "Atyafiúi szeretettel való szolgálatomat ajánlom kegyelmednek" - olyan megszólítás, amit akár Munkács várában is írhattak volna. Hazai szokás szerint is zárja sorait: "Ezek után maradok atyafiúi szeretettel szolgáló eötse." Anyanyelvének tisztaságát már megzavarta az állandó idegen beszéd. A magyar szavak, kifejezések már nehezen jönnek a tolla alá, némelyik szót először hibásan írja le, azután javítja, nem egészen jól. Gondolatait küszködve próbálja kifejezni magyarul, s ez nem sikerül hibátlanul.